Juhász Attila Jazz Quartet

 

Egy klasszikus hangzású formáció,  amely Count Basie, Oscar Peterson, Red Garland és Antonio Carlos Jobim nyomdokain indult el. Vezetője Juhász Attila, a Liszt Ferenc Zeneakadémia főiskolai képzése után, Bellinghamben a Western Wahington University-n végezte master tanulmányait Chuck Israels tanítványaként, később munkatársaként. Sokoldalú, vitrtuóz muzsikus, kiváló hangszerelő és szeneszerző.

A quartet 2008 óta működik ebben a felállásban, 2010-ben Sunshine Jazz című albumukkal megnyerték az Év Jazz Lemeze,  Fonogram díjat.  Az album még abban az éveben platina lemez lett.

A quartet ritmusszekcióját alkotó Cseh Balázs dobos és Piri Béla bőgős a magyar jazz élvonalbeli muzsikusai, több lemezen szerepelnek és számos hazai és nemzetközi sztárral felléptek már. A zenekar másik szólistája Rieger Attila, letisztult játékában ötvöződik a jazzgitár tradició tisztelete és az invenciózus új utak keresése.

A zenekar egyfajta kreatív alkotóműhelyként működik, ahol a saját kompozíciók mellett fontos szerepet kap a  vendég szólistákkal való együttműködés is.  Koncepciójukban a hagyományos swing elemek mellett,  teret kap a modernebb harmónia- és ritmusvilág.




Juhász Attila - zongora

Rieger Attila - gitár

Piri Béla - bőgő

Cseh Balázs - dob


                  




Projektek:

Kontakt:

Rieger Attila

+36702468743

jajq.hu@gmail.com